Egy új kutatás szerint összefüggés van az orrpiszkálás és a demencia között. Bár a demencia kialakulásának számos kockázati tényezője van, mint például az életkor, a családi kórtörténet, a rossz táplálkozás, az alváshiány és a kevés testmozgás, az orrpiszkálás is felkerülhet a listára. Az ausztrál Griffith Egyetem kutatása szerint ez a rossz szokás azt eredményezheti, hogy a baktériumok az orrüreg szaglóidegén keresztül az agyba jutva olyan jeleket hoznak létre, amelyek "az Alzheimer-kór árulkodó jelei".
A tanulmány, amelyet februárban a Scientific Reports című szaklapban tettek közzé, nemrégiben nagy médiafigyelmet keltett, miután az egyetem sajtóközleménye szerint az orrpiszkálás növelheti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. James St. John professzor, a tanulmány társszerzője, a Clem Jones Neurobiológiai és Őssejtkutató Központ vezetője a sajtóközleményben elmondta: "Mi vagyunk az elsők, akik kimutatták, hogy a Chlamydia pneumoniae közvetlenül az orron keresztül juthat be az agyba, ahol olyan kórképeket indíthat el, amelyek az Alzheimer-kórhoz hasonlítanak".
St. John professzor hozzátette: "Az orrpiszkálás és az orrszőrök kitépése nem jó ötlet. Nem akarjuk károsítani az orrunk belsejét, és a piszkálás és a tépkedés ezt okozhatja. Ha az orrnyálkahártyát károsítjuk, növelhetjük, hogy mennyi baktérium juthat fel az agyunkba". Egyelőre a kutatást csak egereken végezték, és Dr. St. John kijelenti: "Ezt a vizsgálatot embereken kell elvégeznünk, és meg kell erősítenünk, hogy ugyanez az útvonal ugyanúgy működik-e. Ez egy olyan kutatás, amelyet már sokan javasoltak, de még nem fejezték be. Azt tudjuk, hogy ugyanezek a baktériumok jelen vannak az emberekben, de még nem dolgoztuk ki, hogyan jutnak oda.
Ezt edd, ne azt! Health beszélt Dr. J. Wes Ulm , Harvard és MIT képzett MD, PhD háttérrel bioinformatika, génterápia, genetika, gyógyszerkutatás, tanácsadás és oktatás, aki nem kapcsolódott a tanulmány, de magyarázza a kutatási eredmények és mit kell tudni az adatokról. Olvasson tovább - és hogy biztosítsa az Ön és mások egészségét, ne hagyja ki ezeket a biztos jeleket, hogy már volt COVID-je.
1 Még nincs bizonyíték embereken
Dr. Ulm elmondja: "Bár a Griffith Egyetem kutatócsoportja egereken végezte kutatását - és a jelenséget még nem mutatták ki közvetlenül embereken -, eredményeik mégis azt bizonyítják, hogy az emlősök orrnyálkahártyájának mechanikai sérülése az orrlyukakon belül útvonalat biztosíthat a baktériumok behatolásához és az amiloid-béta (azaz A β ) fehérje lerakódásához, amely az Alzheimer-kórral szorosan összefüggő agyi amiloid plakkokban található.
Már korábban is számos hipotézis és felvetés született arról, hogy egy ilyen jelenség lehetséges. A klinikusok és a tudósok már régóta tisztában vannak azzal, hogy a szaglásért felelős szaglóideg egyfajta "hátsó ajtót" jelent a központi idegrendszerbe (CNS), amely megkerüli a vér-agy gát (BBB) legtöbb anatómiai tűzfalát. A szaglóideg egy koponyaideg, amely az érzékelésben, a mozgásban és a vegetatív szabályozásban (azaz olyan dolgok önkéntelen szabályozásában, mint a szívritmus, a véráramlás és a pupillatágulat, pl. a külső fenyegetésre adott harc-vagy-menekülés válaszreakció révén) részt vevő speciális idegek csoportjának része.
A koponyaidegek túlnyomó többségétől eltérően azonban - amelyek az agytörzsből erednek, a központi idegrendszer egy lejjebb fekvő részéből, amely hídként működik a gerincvelő és az agy között - a szaglóidegek (egy-egy ideg mindkét oldalon) sokkal feljebb, a szaglógumónak nevezett speciális agyi struktúrában erednek. Ezek aztán egy szivacsszerű struktúrán, a cribriform lemezen haladnak keresztül, amely a koponyacsont része, az etmoid csont, ahonnan az orrba lépnek."
2 Neurotropikus vírusok
Dr. Ulm kifejti: "Állatkísérletek és humán vizsgálatok egyaránt jelezték, hogy az úgynevezett neurotróp vírusok (olyan vírustípusok, amelyek képesek bejutni az agyba, bár többnyire ritka esetekben), mint például a gyermekbénulás, a veszettség és a kanyaró esetében, képesek a szaglóideget csatornaként használni, bár a szaglógumó általában robusztus rendszerekkel rendelkezik a mikrobiális betolakodók eltávolítására irányuló immunválasz kiváltására. Jelenleg is folynak kutatások a SARS-CoV-2, a COVID-19-et okozó vírus neurotropikus potenciáljáról, valamint az agyköd és más neurológiai zavarok lehetséges összefüggéseiről ugyanazokkal a folyamatokkal, amelyek anozmiát (szaglásvesztést) okoznak oly sok akut COVID-fertőzött betegnél.
Hasonlóképpen, a Chlamydia pneumoniae - a tanulmányban említett baktérium - a skizofrénia legalábbis egyes eseteiben potenciális kórokozónak bizonyult, amely a tanulmányok szerint szorosan összefügg az agy strukturális változásaival, amelyek például a röntgenvizsgálatok során láthatóak. Ha mindezeket a kirakós darabkákat összerakjuk, már régóta felmerül a gyanú, hogy a Chlamydia pneumonia vagy más fertőző ágensek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kórral erősen összefüggésbe hozható amiloid plakkok lerakódásában, és a Griffith Egyetem kutatói az elsők között szolgáltattak kísérleti bizonyítékot egy olyan fiziológiai útvonalról, amely ilyen megfigyelésekhez vezethet".
3 Mitől gondolták a kutatók, hogy kapcsolat van a demencia és az orrpiszkálás között?
Dr. Ulm szerint: "Az elmúlt években és évtizedekben orvosi felfedezések érdekes sorozata történt, amelyek egyre inkább összekapcsolják a krónikus betegségekben szenvedő betegek legalább néhány csoportját - köztük számos autoimmun betegséget - a finom és gyakran fel nem becsült mikrobiális fertőzésekkel vagy aktivitással, felforgatva a patofiziológiáról és patogenezisről (a szervezetben zajló események sorozata, amelyek az állapotot előidézik) alkotott képünket. Talán a legklasszikusabb példa erre a gyomorfekély, amelyet korábban egyszerűen a stresszel vagy a fűszeres vagy zsíros ételek fogyasztásával hoztak összefüggésbe, de ma már tudjuk, hogy az esetek nagy részében a Helicobacter pylori baktérium által okozott gyomor- és bélrendszeri kolonizációval áll szoros kapcsolatban. E felfedezés gyakorlati jelentősége felbecsülhetetlen, mivel azt jelenti, hogy a gyomorfekélyes betegek nagy csoportja gyógyítható vagy legalábbis szilárdan kezelhető két antibiotikum (pl. klaritromicin és amoxicillin) és egy protonpumpa-gátló (pl. lansoprazol, omeprazol vagy eszomeprazol) egymást követő kúrájával, egy úgynevezett hármas terápiás séma keretében. Hasonlóképpen, a méhnyakrákért felelős elsődleges bűnös ma már ismert, hogy a HPV, a humán papillomavírus (gyakran csendes) fertőzése. Nemrégiben szilárd kapcsolatot találtak a szklerózis multiplex és - sok esetben - az Epstein-Barr-vírus (EBV) korábbi fertőzése között, amely a fertőző mononukleózis vagy - ahogyan a haragját megtapasztalt iskolás gyerekek generációi ismerik - a mono okozója.
Egyre több bizonyíték van arra is, hogy az 1-es típusú cukorbetegség, amely a hasnyálmirigy béta-bélsejtjeinek (a Langerhans-szigetecskék inzulintermelő sejtjei) széles körű elvesztésével járó autoimmun betegség, sok esetben bizonyos enterovírusok, különösen a coxsackievírus elleni immunválasz keresztreakciójából eredhet, amely különösen gyermekeknél tartós fertőzéseket okozhat. És természetesen, ami különösen fontos az elmúlt két évben, a SARS-CoV-2 - a COVID-19 mögött álló fertőző ágens - egyre gyakrabban (és meglehetősen nyugtalanító módon) kapcsolódik a vírus okozta szindrómák széles skálájához, valamint az elhúzódó szöveti és szervi károsodásokhoz, akár a hosszú COVID hivatalos diagnózisával, akár anélkül. Más szóval, a klinikusok és a kutatók egyre inkább tudatában vannak a fertőző betegségek és a krónikus állapotok közötti finom és egykor alábecsült kapcsolatoknak, és az Alzheimer-kór és a demencia más formái is egyre inkább felkeltik az érdeklődést az ilyen etiológia (azaz az okok koherens, mechanisztikus magyarázatának) lehetőségei iránt. Ezen túlmenően, és amint azt fentebb már említettük, a kutatókat már régóta érdekli az a lehetőség, hogy az orrjáratok, és különösen a szaglóideg útvonala a patogén mikrobák számára a központi idegrendszerbe való bejutás kapujaként szolgálhat. És mivel az orrpiszkálás megzavarhatja az orr nyálkahártyájának szerkezeti integritását, magától értetődik, hogy a kutatók feltételezik (és sokan valóban feltételezték is), hogy az ebből eredő mechanikai károsodás útvonalként szolgálhat a fertőző kórokozók számára, hogy legalább részben hozzájáruljanak a demenciák vagy más, az idegszövetet érintő betegségfolyamatok patogeneziséhez.".
4 Mennyire biztosak a kutatók abban, hogy az orrpiszkálással behurcolt Chlamydia Pneumoniae baktériumok lényegében Alzheimer-kórt és demenciát okozhatnak?
Dr. Ulm elmondja: "Továbbra is sok megválaszolatlan kérdés van, és további vizsgálatokra van szükség ebben a témában, és tágabb értelemben véve az Alzheimer-kór és a hasonló rendellenességek (mint például a Lewy-testes demencia vagy LBD) patogenezise továbbra is kissé homályos és megmagyarázhatatlan. Ennek eredményeképpen a kutatók nem tudnak határozottan sok mindent tulajdonítani egyetlen javasolt oknak sem, nemhogy egy olyan, még mindig kissé gyenge összefüggésnek, mint például a Chlamydia pneumoniae baktérium, amely a szaglóideget követi a CNS-be a visszatérő orrpiszkálás következtében.
Kihívást jelentett a betegség kialakulásához vezető fiziológiai eseményláncok feltárása, valamint az okok és az összefüggések közötti folyamatos rejtélyek (pl. az LBD Lewy-test lerakódásaiban található alfa-szinuklein fehérje pontos szerepe a betegség kiváltójaként, vagy pusztán társulásként). Az ilyen demenciák patofiziológiája azonban valószínűleg multifaktoriális, és ebben az esetben ezek a baktériumok legalább néhány esetben hozzájárulhatnak, ha valóban az amiloid plakkok valóban valódi kiváltó tényezőként szilárdan megalapozottak.".
5 Mit érdemes leszűrni a tanulmányból
Dr. Ulm szerint: "Egyrészt, mint más érdekes, de még mindig kissé előzetes kutatási eredmények esetében, az egereken elért eredményeket még nem tudjuk teljes mértékben kivetíteni az emberekre. Az orrjáratokban és az egerek szaglóidegeit (egerekben) a központi idegrendszerrel összekötő vezetékeknél vannak olyan jellegzetes anatómiai és szerkezeti sajátosságok, valamint potenciálisan néhány különbség a finom fiziológiai jellemzőkben (például a szaglógumókban, amelyek esetében egyre több bizonyíték van az emberek erőteljes immunvédő funkciójára), amelyek némi kihívást jelenthetnek az egéreredmények emberekre való alkalmazásakor. Ezenkívül folyik a tyúk-tojás vita arról, hogy az agyban lévő amiloid plakkok (amelyek sejten kívüli lerakódások) valóban okozói-e egyáltalán az Alzheimer-kórnak, vagy csupán korrelálnak (azaz a plakkok pusztán a betegséggel összefüggésben keletkeznek-e, nem pedig ténylegesen okozzák azt).
Másrészt, számos ilyen, állatmodellekben elért eredmény legalább részben alkalmazható az emberi fiziológiára és patofiziológiára (a betegségeket kiváltó folyamatokra), ezért ezeket kétségtelenül komolyan kell venni és tovább kell vizsgálni. Ráadásul ez a tanulmány aligha az egyetlen, amely az orrlyukak kissé törékeny nyálkahártyáját mechanikusan megbontó tevékenységből eredő potenciális egészségügyi veszélyekre utal. Szilárd bizonyítékok támasztják alá azt az elképzelést, hogy a jól karbantartott, ép, sértetlen, sérülésmentes orrjáratok nem triviális módon járulnak hozzá az általános egészséghez a felső légutakon kívül is. Másképpen fogalmazva: Már így is rengeteg higiéniai, szociális és kozmetikai okunk van arra, hogy lebeszéljünk az orrpiszkálásról, és most jó eséllyel van egy újabb egészségügyi alapunk arra, hogy ugyanerre a következtetésre jussunk!""
